A legjobbakat kérdeztük, milyen volt számukra az elmúlt év

Az év vége jó alkalom a visszatekintésre, az  elmúlt esztendő értékelésére. Feltettünk hét villámkérdést a hazai sportkutyázás négy kiemelkedő egyéniségének. Kíváncsiak voltunk rá, ők hogyan vélekednek az elmúlt 365 napról.

Mind a négyen maradandót alkotottak  saját ágazatukban, nem mindennapi teljesítményükkel nagyon sok sportkutyás számára jelentenek motivációt, inspirációt. Az általuk elért eredményeket látva hisszük el igazán, hogy sok munkával, szeretettel és alázattal bármilyen álom valóra válhat.

Fotó: facebook.com/istvan.papp.94

Tavasszal mindig a „belgásokért” izgulunk, hiszen minden évben ekkor rendezik a Belga Juhászkutyák Világbajnokságát (FMBB).

Itt indult Papp István és Turbi, a 11 éves malinois aki nevéhez hűen turbó sebességgel száguldott a gazdája előtt a Canicross versenyben, és némi túlzással csak akkor álltak meg amikor a dobogóra kellett fellépni az eredmény hirdetésnél. Ezzel hazánk első világbajnoki érmét szerezték meg Canicrossban, a kutyás futás sportjában.

– Mi volt a legfontosabb cél, amit idén elértél?

Turbival maradandót alkottunk az FMBB-n.

– Miben fejlődtél a legtöbbet?

Céltudatosabban, nagyobb odafigyeléssel készülök a versenyekre.

– Mi volt a legnagyobb hiba, és mit tanultál belőle?

Saját gondolataim korlátoznak, figyelmen kívül hagyni a negatív gondolatokat és a pozitívból erőt meríteni.

– Mondj egy olyan dolgot, amit idén próbáltál ki először.

100 km-t futni.

– Az év legjobb döntése?

Elmenni az FMBB-re.

– A legnagyobb nevetés?

Hál’ Istennek volt egy jó pár.

– Három szó amelyek leginkább összefoglalják az évedet:

Turbi, Betti, Bagira.

Kivágó Arnold 2016-ban nyerte meg Litóval a Belga Juhászkutyák Világbajnokságának IPO versenyét, és ezzel minden idők legnagyobb magyar sportkutyás sikerét aratta. Arnold profizmusát jellemzi, hogy a 2016-os VB után tudtak még tovább fejlődni Litoval, így teljes joggal nagy reményekkel vágtak neki a 2017-es évnek.  Ami ezúttal nem csodás eredményeket hozott, hanem világbajnokhoz illő példamutatást sportszerűségből, emberségből a kutya iránti szeretetből.

Fotó: facebook.com/arnold.kivago

– Mi volt a legfontosabb cél, amit idén elértél?

Nagyon nehéz erre válaszolnom egy olyan sikeres év után, mint a 2016-os. Vagy akár a 2015-ös. Sajnos az idei évet azért nem a siker vagy a szerencse jellemezte. Természetesen az elsődleges cél mindig is kijutni a világbajnokságra. Ez sikerült is.  A nemzeti mezben egy diszkvalifikációt és egy sérülést sikerült elérni.

– Miben fejlődtél a legtöbbet?

A nyomkövetésben fejlődtünk a legtöbbet ebben az évadban. a 4 versenyből 1 nagyon jó és 3 kitűnő eredményt értünk el. 2x 99 pontot.

– Mi volt a legnagyobb hiba és mit tanultál belőle?

A legnagyobb hibánk hogy Lito nem eresztett Halléban az FMBB világbajnokságon. Nem okolom őt, sem magamat. Elfogadom, hogy ez most így sikerült. A tréningeken kicsit nagyobb szerepet kap maga az eresztés gyakorlat.

– Mondj egy olyan dolgot, amit idén próbáltál ki először.

Nem emlékszem ilyenre. Már ami a tréninget illeti.
Kaviárt idén ettem először, de nem ízlik igazán. 🙂

– Az év legjobb döntése?

Talán az, hogy a diszkvalifikáció után nem változtattam a tréningeink lényegi részében. Miért is tettem volna, hiszen ez az út vezetett a sikereinkhez is.

– A legnagyobb nevetés?

Elég vidám fickó vagyok és sokat nevetek. A tréningjeink is mindig vidám hangulatban telnek. Szinte minden tréningen van „nagy” nevetés is. Kiemelni nem igazán tudok egyet sem.

– Három szó, melyek leginkább összefoglalják az évedet:

Pech, Elhivatottság, Optimizmus.

Belényi Bea és Zen ősszel ért el kimagasló eredményt a Mentőkutyás Világbajnokságon, romkutatás kategóriában ezüstérmet szereztek. A VB legmagasabb keresőmunka pontszámát kapták, szimatmunkában tehát a legjobbak voltak, a pályamunka miatt lettek összetettben „csak” ezüstérmesek.

Fotó: facebook.com/belenyi.bea

– Mi volt a legfontosabb cél, amit idén elértél?

Talán a világbajnoksági eredményes szereplés, bár a cél csak annyi volt, hogy a világbajnokságon eredményes munkát tudjunk bemutatni (mindkét fázisban megkapjuk legalább a megfelelt pontszámot).

– Miben fejlődtél a legtöbbet?

Türelem és mások elfogadása, valamint a hibáimból való tanulás és utána a talpra állás

– Mi volt a legnagyobb hiba és mit tanultál belőle?

A kutyáim túlbecsülése, illetve alul becsülése (kit hogyan és milyen vizsgán). Megtanultam megbízni a megérzéseimben és talán reálisabban látni a kutyáimat és eldönteni, hogy ki mire képes a falkámból.

– Mondj egy olyan dolgot, amit idén próbáltál ki először.

Nyomkövetés, szavasgomba-keresés tanítása saját kutyának

– Az év legjobb döntése?

Több időt fordítani a családomra, saját kutyáimra

– A legnagyobb nevetés?

Tréningúton a PKKM csapattal.

– Három szó, melyek leginkább összefoglalják az évedet:

Meglepetés, küzdelem, eredményesség

Az év utolsó nagy eredményét Szilágyi Anita és Dita húzták be az FCI Agility Világbajnokságon. Az egyéni jumping futamban 7. helyen végeztek közel 150 páros között, majd az agilityt futamot tökéletes mentális állapotban, nyugodtan és teljes koncentrációban, csodálatosan futották le. Ebben másodikok lettek ami az összetettben is ezüstérmet jelentett.

Fotó: facebook.com/anita.szilagyi.948

– Mi volt a legfontosabb cél, amit idén elértél?

Az Agility Világbajnokságon hibátlan futamokat futni. Tudtam jól, hogy eddigi legjobb felkészülési szinttel sikerült időzíteni a VB-t nekem is és Ditának is ,és hogy mind technikailag mind sebességben képesek vagyunk olyat nyújtani, amivel  esélyünk lehet a dobogóra.

– Miben fejlődtél a legtöbbet?

A mentális erőmben és az érzelmeim helyes kezelésében.

– Mi volt a legnagyobb hiba és mit tanultál belőle?

Nem tudnék egy hibát kiemelni. Sok apróság történt az idén amelyek arra tanítottak, hogy soha ne akarjak a külső hatásoknak eleget tenni, és másoknak megfelelni. Mottóm, hogy csak élvezd amit csinálsz; szabadon, önfeledten, minden tehertől mentesen!.

– Mondj egy olyan dolgot, amit idén próbáltál ki először.

Running contact tanítás. Úgy gondolom, ma ez már kihagyhatatlan az agility kutyák képzéséből. Volt egy másik újdonság is 2017-ben, először kaptam meghívást külföldről agility versenyt bírálni.

– Az év legjobb döntése?

Kibővítettem a családot egy második border collie-val.

– A legnagyobb nevetés?

Volt belőle szerencsére nem kevés, de ha egyet kell kiemelnem, azt a pillanatot mondanám, amikor lejöttünk Ditával a VB agility futama után a pályáról és felnéztem a kijelzőre és megláttam milyen időt futottunk. Felejthetetlen pillanat, életem végéig elkísér majd.

– Három szó, melyek leginkább összefoglalják az évedet:

Erő, változás, fejlődés.

Fantasztikus teljesítményből, és felejthetetlen pillanatokból szerencsére bőven akadt ebben az évben, reméljük 2018 is tartogat sok hasonlót, amelyekre majd büszkén tekintünk vissza akár sok év távlatából is.

Boldog, egészséges, és sikeres újévet kívánunk mindenkinek, kutyáknak és gazdiknak egyaránt.

-fj-